Hírek
2011. Május 18. 07:58, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvári Rendőrkapitányság
Jutalommatrica kerülhet a Szuperbringákra Dombóváron és környékén
Az „Iskola rendőre” programon belül országos kampány indult azért, hogy javuljon az általános iskolás korú gyerekek közlekedésbiztonsága. A „Szuperbringa” programban a Dombóvári Rendőrkapitányság iskolarendőrei és a Tolna Megyei
Az eseménysorozat május 17-én 9 órakor kezdődött a dombóvári József Attila Általános Művelődési Központ udvarán. Itt összesen ötvenegy diák kerékpárját vizsgálták át, azonban csupán huszonegyre ragaszthatta fel a „Szuperbringa” matricát a tulajdonosa. Ugyanis mindössze ennyi felelt meg az előírásoknak.
Délután Kocsolán folytatódott az ellenőrzés az általános iskola udvarán, ahol tizenöt átvizsgált kerékpárból mindössze három érdemelte ki a jutalommatricát.
Jellemző volt az első és hátsó lámpa, valamint a csengő hiánya, de akadt olyan bicikli is, amelyre a kormányon és pedálon kívül szinte semmilyen tartozék nem volt felszerelve.
A hiányosságokról levélben értesítik a szülőket, felhívva a figyelmüket arra, hogy gyermekeik biztonsága közös érdekük. A Szuperbringa program ma Dalmandon és Attalában, csütörtökön Dombóváron, a Belvárosi Általános Iskola előtti füves területen és Gyulajon folytatódik.
Amitől Szuperbringa lesz a biciklim, azaz a kerékpár kötelező tartozékai:
- könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés;
- két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet;
- hangjelző berendezés, amely csak csengő lehet;
- egy darab előre fehér, vagy kadmium sárga fényt adó lámpa;
- egy darab hátra piros fényt adó lámpa;
- hátul egy vagy két (nem háromszög alakú) piros színű fényvisszaverő prizma;
- legalább az első keréken minimum 1 db borostyán sárga színű prizma, mindkét oldalán fényvisszaverővel.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.
2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi
Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!
Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.
2024. Május 08. 09:34, szerda | Helyi
Szúnyoggyérítést végeznek Dombóváron
Dombóvár területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre megelőzés céljából. Majd tervezetten egy hónapon belül megismétlésre kerül.
2024. Május 07. 08:24, kedd | Helyi
Dombóvár egyik legnagyobb sportolójára emlékeztek
Buzánszky Jenő 99 évvel ezelőtt, 1925. május 4-én született Újdombóváron.