Városlista
2024. június 2, vasárnap - Anita, Kármen

Hírek

2012. Január 10. 13:45, kedd | Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI

Kicsúszott és felborult autók mindenütt

Kicsúszott és felborult autók mindenütt

Szinte egymást érték a kisebb-nagyobb balesetek az intenzív hóesés és a megváltozott útviszonyok miatt kedd reggel Pest megyében – közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Loch Erika tájékoztatása szerint Gödöllő térségében, Valkó előtt egy teherautó fordult keresztbe az úton, visszafordításán jelenleg is dolgoznak. A burkolat olyan síkos, hogy a helyszínen tartózkodó tűzoltóautót kiékelték, nehogy még nagyobb legyen a baj.

Gödöllő belterületén is be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak, mert egy autó árokba sodródott, míg Tura és Vácszentlászló között egy kisteherautó dőlt az oldalára – tette hozzá a szóvivő. A Ceglédet Törtellel összekötő úton, valamint a 31-es főút gyömrői elágazásánál egy-egy személygépkocsi borult fel, az utóbbi balesetben egy ember megsérült – mondta Loch Erika.

Albertirsa közelében, a 4-es főúton árokba borult egy autó, míg Budakeszi és Páty között két autóbusz is segítségre szorult. Az egyik, 20-25 utast szállító jármű megcsúszott, nem tudott tovább haladni, ezért mentesítő járatra szállították át az embereket, de az is elakadt. A közútkezelő által elvégzett jégmentesítést követően a tűzoltók állították helyes irányba a járműveket – mondta Loch Erika.

Kedd reggel óta az ország nagy részén hó, havas eső, vagy eső esik és nehezíti a közlekedést.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 02. 07:36, vasárnap | Kék hírek

Ötvenhárom embert őrizetbe vett a londoni rendőrség a döntő idején elkövetett rendbontások miatt

Ötvenhárom embert őrizetbe vett a londoni rendőrség a Wembley Stadionban rendezett szombat esti Bajnokok Ligája-döntő idején elkövetett rendbontások miatt.

2024. Május 28. 14:00, kedd | Kék hírek

Kiásta az iszapot a saját területén, megsértette a hulladékgazdálkodás rendjét

Egy 65 éves ercsi lakos 2023 májusában az egyik zánkai, közvetlen Balaton-parti ingatlanon engedély nélkül gépi földmunkavégzést folytatott.

2024. Május 28. 10:32, kedd | Kék hírek

Fegyvereket és több ezer lőszert találtak egy albán férfinál Röszkénél

Géppisztolyokat, pisztolyokat és több ezer lőszert próbált meg Magyarországra csempészni egy albán férfi, az ügyészség indítványozta a letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.

2024. Május 28. 08:06, kedd | Kék hírek

Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták az utolsó áldozat holttestét

Verőce térségében találták meg hétfőn a település közelében több mint egy hete történt hajóbaleset hetedik, utolsó áldozatának, a 18 éves Daniellának a holttestét