Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2018. Január 02. 08:25, kedd | Belföld

Kilenc hosszúhétvége lesz az évben

Kilenc hosszúhétvége lesz az évben

Szerencsésen alakulnak az ünnepek 2018-ban. Összesen kilenc hosszúhétvége lesz idén, ebből hat négynapos pihenőt jelent majd, karácsonykor pedig ötnapos hétvége vár ránk. Cserébe azonban hat szombaton dolgozni kell majd.

Míg tavaly hat, addig idén összesen kilenc hosszú hétvégére lehet majd pihenést tervezni.

Március 15. például csütörtökre esik, ekkor 14. után legközelebb 19-én kell majd dolgoznunk. Szintén négynapos lesz a húsvéti hétvége. Akkor március 29. és április 2. között nem kell majd dolgozni. Május elseje keddre esik, akkor is négy szabadnapot kapunk.

A másik tavaszi egyházi ünnepünk a pünkösd három napos lesz. Május 21-én, hétfőn nyúlik meg egy nappal a hétvége. Augusztus 20.hétfőre esik, így az államalapítás ünnepén is három nappal számolhatunk.

Kedden lesz október 23., vagyis akkor négynapos lesz a hosszú hétvége. November elseje pedig csütörtöre esik, így október 19. és november 5. között, a 16 nap alatt, mindössze 6 napon fogunk dolgozni.

Szenteste hétfőn lesz, így karácsonykor, december 22. és 26., szerda között ötnapos hétvégét élvezhetünk majd. Ezt két munkanap nap után újabb négy pihenőnap követi.

Tehát december 29-étől január 1-jéig nem kell majd dolgozni. Az óév búcsúztatására és az újév köszöntésére négy nap jut.

A hosszú hétvégék miatt összesen hat szombaton, március 10-án, április 21-én, október 13-án, november 10-én, december elsején és 15-én kell majd dolgozni.

forrás: M1 Híradó

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld

Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok

Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.

2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld

Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.

2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld

Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál

A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -