Városlista
2025. május 24, szombat - Eszter

Hírek

2024. Július 10. 07:55, szerda | Életmód
Forrás: MTI

Megkezdődött a közönségszavazás a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Megkezdődött a közönségszavazás a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Balla Esztert, Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A színművészekre a közönség szavazatait augusztus 23-án éjfélig várják a díj weboldalán.

A Kaszás Attila-díj olyan elismerés, amelyet ő maga is nagy becsben tartana, mivel azt a színészek közösségének értékítélete alapozza meg - mondta Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a jelölteket bemutató és a közönségszavazást elindító keddi budapesti sajtótájékoztatón.

"Olyan személyt jelölnek, akinek munkáját inspirálónak, művészetét példaértékűnek, teljesítményét kiemelkedőnek, emberi, szakmai tartását pedig Kaszás Attila szellemiségéhez méltónak találják" - mondta, hozzátéve: a végső döntést a közönség hozza meg.

Felidézte, hogy a fiatalon elhunyt színművészt kivételes mesterségbeli tudás, alázatos szakmai teljesítmény és közösségépítő erő jellemezte. A 2008-ban alapított díj ezt a szellemi örökséget kívánja megőrizni, továbbadni, és hozzá méltó, hogy mára a magyar teátrumi világ egyik legrangosabb civil elismerésévé vált - hangsúlyozta.

A díjban nemcsak az anyaországi, hanem a határon túli állandó társulattal rendelkező kőszínházak művészei is részesülhetnek - mondta, kiemelve, hogy ezzel a Kaszás Attila-díjnak a magyar művészeti életben jelentős nemzetegyesítő és -megtartó szerepe van.

Mint elhangzott, a díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja, hiszen a színész mindig nagy szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában.

"Az elmúlt években 16 kiváló színművész vehette át a díjat, ez az esztendő azonban különleges lesz, idén először három kiváló művésznő közül választ a közönség" - emelte ki Novák Irén, gratulálva a jelölteknek, akik, mint mondta, szakmai kiválóságukkal, közönségsikert hozó alakításaikkal és közösségépítő tevékenységükkel méltóak a színésztársak szerint is a díjra.

A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke alapította 2008-ban a magyar kultúra napja alkalmából.

Pokorni Zoltán a keddi eseményen kiemelte: a díj a közönség és a szakma elismerését is tükrözi, ezért már a jelölésre is mindenki büszke lehet.

Mint fogalmazott, a díj legfontosabb üzenete, hogy tessék egymásra figyelni, megnézni egymás előadásait, értékelni a másik munkáját, művészetét. Ez egy olyan szakma, amely nem működik belső kultúra nélkül - mondta, hozzátéve: ezt hivatott szolgálni a díj. Formailag a díjazottakat szolgálja, de hatásában a magyar színházművészet színvonalát, belső kohézióját, barátságosságát - hangsúlyozta.

Kiemelte: büszke arra, hogy nem csak megalapították, de életben is tartották a díjat. Az, hogy 16 éve működik, önmagában szép teljesítmény - jegyezte meg, köszönetet mondva a Petőfi Kulturális Ügynökségnek (PKÜ), hogy a szervezést magára vállalja.

Mint elhangzott, az idén 33 társulat jelölte egy-egy tagját a díjra, majd a jelöltek maguk közül választották ki titkos szavazáson azt a három színművészt, aki továbbjutott a közönségszavazásra. Balla Esztert a 6SZÍN, Ecsedi Erzsébetet a celldömölki Soltis Lajos Színház, Tóth Ildikót pedig a Radnóti Színház jelölte.

A díj átadását az idén is összefogás kíséri: az előkészületi és kivitelezési feladatokban a KIM és a Hegyvidéki Önkormányzat mellett részt vállalt a Magyar Teátrumi Társaság és a PKÜ is. Az elismerés anyagi megbecsüléssel is jár, amelyet a támogató Raiffeisen Bank mellett a KIM biztosít a díjazott számára - hangzott el az eseményen.

A közönség kisfilmekben is találkozhat a jelöltekkel, akik a Kultúra.hu YouTube-csatornáján látható videókban személyes színházi élményeik mellett hitvallásukról is beszélnek.

Az elismerést augusztus 30-án a Szegedi Nemzeti Színházban, az országos színházi évadnyitón adják át.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 24. 07:32, szombat | Életmód

Rovarinvázió miatt átmenetileg bezár a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

Rovarinvázió miatt az év végéig nem lesz látogatható a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár - jelentették be egy budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön.

2025. Május 23. 07:27, péntek | Életmód

Megkezdődik a gondosórák kiküldése a 80 éven felülieknek

A 80 év felettiek hamarosan külön igénylés nélkül megkapják a \"gondosórát\" minden vármegyében - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón Szentendrén.

2025. Május 22. 06:00, csütörtök | Életmód

A mesterséges intelligencia alkalmazása akár 15 százalékponttal növelheti a globális GDP-t 2035-ig

A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása akár 15 százalékponttal növelheti a globális GDP-t 2035-ig, évente 1 százalékpontot adhat hozzá a növekedéshez, ami a világ 19. századi iparosítását jellemző fejlődéséhez mérhető

2025. Május 22. 06:00, csütörtök | Életmód

Indul a Hobo 80 turné

A telt házas februári budapesti koncert után turnéra indul Hobo (Földes László) és zenekara. A május 23-án Szentesen kezdődő Hobo 80 koncertsorozat december végéig több mint harminc állomást érint országszerte.